„Legyen a műalkotás nagy vagy kicsiny: minden, a legapróbbakig a koncepción múlik.”
Goethe, 1820.

Az Ablak 6. Nemere Réka közel 20 eves festői pályájának egyik legkülönösebb darabja.

Afféle mátrix-kép, melyről leolvashatóak mindazok az elemek, melyeket a festőnő egymáshoz rendel, hogy megteremtse a saját és kizárólag rá jellemző világát.

Ezek az elemek a művészet két szélső értekének – a figuralitásnak és az absztrakciónak a tartományát jelölik.

N. R. e két ellentétes pólus közötti feszültség permanens fenntartásával realizálja műveit.

Tájképe – tükrözi azt a festői látásmódot, perspektívát, ahogyan a világot szemléli. Nem csupán vizuális élményt él át és közvetít, hanem egzisztenciális problémákat is érint.

Az ablakban elénk táruló látvány, avagy az elénk táruló ablak látványa nem a tradicionális centrális perspektíva szerkesztési szabályai szerint jelenik meg. Finom nézőpont változtatásokkal, mintegy origami-szerűen hajtogatva a síkokat, teremti meg azt a képi dimenziót, melynek centrumában maga a festő áll.

A kép tere hiperbolikus tér. A hiperbola túlzásokkal – a megszokottól, normálistól, köznapitól való eltéréssel, kihagyással és fokozással élő nyelvezet. Térformációként szimbolikus jelentéssel bírva az emberi helyzetek toposza. A festő és így a néző is olyan szituációba kerül, ahol helyük a kint és a bent között van, ebben az ürességgel és telítettséggel terhes világban.

N. R. tökéletesen tudatában van annak a ténynek, hogy az irányított feszültségek kölcsönhatása teszi a vizuális élményt dinamikussá , így gondosan, számítja ki – szerkeszti meg a kép geometrikus szerkezetet. A kompozíció színvilágának megteremtésekor viszont a racionális, tudatos karakter másik oldala válik aktívabbá. A színek megválasztása és a festésmód egy hedonista gesztusfestőre vall. A tárgyilagosabb, kifelé tekintő, a külvilágot is tekintetbe vevő beállítottság mellett mégis dominánsabbak a szubjektívabb, a világot a személyiség szűrőjén keresztül megtapasztaló vonások. A reális látvány személyes fikcióként válik az ábrázolás tárgyává.

N. R. képein szereplők nélküli előadás is folyik, amit a kép szélén – jóllehet kompozíciós okokból is indokolt- drapéria jelez. N. R. tájképe, melyre rálátunk, és amelybe belelátunk, a közelség és a távolságtartás érzelmi feszültséget is sugározzak. Karakterisztikus a kolorit, a hűvös szürkék mellett ott a vörös, melyben benne van a vágyakozás és a keresés, mint G. megállapítja.

Bognár Tünde, 2007