Bodóczky István

(Műértő, Tárlatvezető, 6. o., 2004. október)

Emlék, fotó, látvány

Nemere Réka Nílászáró(k) – tájegység című kiállításán a bemutatott festmények posztkonceptuális vásznaknak tekinthetők. A néző’ bizonyítottnak érzi: ma már nem lehet úgy képet festeni, mint azelőtt. Korábbi munkái alapján Nemere Rékát tájképfestőnek aposztrofálták, és erre ez a kiállítás is okot adhat. Csakhogy itt több momentum is felbukkan, amely módosítani látszik ezt a meghatározást: a festmények egyik felén megjelenő lombok laza, festői kuszasága és a „nyílászárók” szakszerű, geometrikus racionalitása erős kontrasztban áll, ám ez inkább eszköze egy bizonyos egyensúlyteremtésnek, mint valamiféle érzelmi állapot kifejezésének vagy formalista „képi feszültségteremtésnek”. Már a kiállítás címében is óvatosan kerüli a jelentésekkel túlzottan terhelt ablak és táj szavak szerepeltetését, ugyanígy a számára nagyon is ismerős látványok részletező megoldását. Munkamódszere, ahogyan inkább emlékeit és fotóit használja az alkotás során, mint az esetlegességekkel tűzdelt közvetlen látványt, segíti az eltávolítást, bizonyos kristályosodást. Ugyanakkor a stilizálás csapdáját is elkerüli. Műveit a képi elemek nagyvonalú, erősen redukált megjelenítése jellemzi, ami egyúttal a korábbi klisék megkérdőjelezésének is tekinthető. Elegánsan, erőlködésmentesen és tudatosan hozza létre legújabb sorozatát, járja körül a felvetett problémában rejlő lehetőségeket. Egyensúlyt teremt a kint és a bent, az absztrakt és az ábrázoló között, miközben hűvös tárgyilagossággal, „újként” vizsgálja környezetét. (Dovin Galéria, november 2-ig.)